Írtam már a PDA-ról  (mindennapi elvárásokkal szembeni extrém elkerülés) itt: https://aspergernapok.blog.hu/2023/01/04/autizmus_a_hetfeju_sarkany

Ilyen diagnózis Magyarországon nem létezik, bár úgy tűnik, hogy egyre többen foglalkoznak vele, angolul több könyv is van a témában, ezzel foglalkozó orvosok, pszichológusok, csoportok, vloggerek, autisra írók, szóval nem is kevés forrás áll rendelkezésre. Egyelőre vitatott, hogy ez egy külön téma, vagy az autizmus egy fajtája (én az utóbbit gondolom róla). Csatlakoztam egy csoportba (PDA-tér), és ott olvasgattam bejegyzéseket. Anyákról, akiknek csupa küzdelem az életük a gyerekükkel. Ijesztő volt, szörnyen ijesztő!! K. Azért mégsem ilyen! Ez számomra a sárkány nyolcadik feje lenne, amit most úgy éreztem, nem bírok el. Ezzel a lendülettel becsuktam a laptopot, és ignoráltam a csoportot. Hetekig nem foglalkoztam vele, felé sem néztem, a férjemnek nem említettem. Sőt, hetekig semmit sem foglalkoztam az autizmussal, olyan pihentető volt úgy tenni, mintha csak egy rossz álom lett volna az egész. Meg is győztem magam, hogy nem kell ezzel ennyit foglalkozni, túltolom, és ez nem jó senkinek. 

Aztán ebben a PDA csoportban egyik nap jött egy videó, feldobta a Face, és ott ragadtam. Ismét a felismerés! Este megmutattam a férjemnek. Rajta is láttam a felismerést! Ezért nem illik rá az auti diagnózis teljesen, és ezért nem működnek a módszerek? Megijesztett a férjem arcára ült félelem. Zuhanyozni mentem és bőgtem. Aztán láttam, hogy neki is könnyes a szeme. Ez a nyolcadik fej mindnél félelmetesebb. Akkor még kevesebb a megoldás, a mi gyerekünknek olyan baja van, amit itthon nem is ismernek? Az is félelmetes volt, hogy akkor ez így is marad? Mindig volt magyarázat, hogy mitől nem akar semmit. Most fáradt, éhes, az ünnepek, rokonok, autizmus... A másik fejünk fölött folyton lebegő cégtábla: - Mi lesz az iskolában? Ott folyamatosan KELL csinálni a dolgokat! 

Letöltöttem egy írást, amit magyar szakemberek és érintettek írtak külföldi irodalom alapján. Együtt olvastuk a férjemmel. Remegtem a végére. Másnap alig vártuk, hogy újra este legyen és olvashassuk tovább. Pontról pontra végig mentünk rajta. Megbeszéltük, hogy melyeket tapasztaljuk. Nincs mese, nekünk kell "diagnózist hozni", és úgy tűnik, hogy kiképezni magunkat szakemberré, hiszen még sima fejlesztőnk sincsen azóta sem!!! 

Aztán a segítő technikák. Én jegyzeteltem, emlékeztetőket tettem az asztalomra. Együtt rájöttünk, hogy teljesen meg kell változtassuk a hozzáállásunkat, elképzeléseinket a szülő-gyerek kapcsolatról. Ez már korábban elkezdődött nálunk, de nem voltunk egységesek és következetesek, időnként bevillant még a jól ismert tekintélyelvű nevelés, pedig meg voltam győződve róla, hogy én nem azt alkalmazom. Időnként győzött a "normálishoz közelíteni kell" hozzáállás.

Aztán valami átalakult bennünk...

Ki mondja meg, hogy mi a normális?

Itt az idő, hogy a saját szabályaink szerint éljünk, vagyis azok szerint, ami a mi gyereküknek jó, és nekünk is könnyebb. Ez az írás engedélyt adott arra, hogy követhessem, amit a szívem eddig is diktált. K. más, partner, engednem kell, amikor csak lehet, megbíznom benne. Ő nem él vele vissza, nem hisztizik, ha valaminek ellenáll, az nála komoly, neki az tényleg rossz vagy nem megy, szorong tőle. Ha pedig kiborul, az pánikroham, nem hiszti (ez utóbbira is rég rájöttünk, de most megerősödtünk) . Elhatároztam, hogy sokkal megértőbb leszek, és együtt hozunk szabályokat, együtt fogok vele érezni, és az autonómiáját megvigyázom, hogy ne szorongjon. Meg kell értsük, hogy nem direkt csinálja. Egészen könnyen ment az első perctől, hiszen az anyai szívem már rég ezt súgta, de nem volt külső megerősítés, én pedig belül nem voltam elég magabiztos, hogy magamat megerősítsem. Egy hete még csak, hogy átformáltam a szemléletmódom, és K. partner. Nem volt egy durvább meltdown sem, a veszekedések kb. tizedére csökkentek, és sokkal többet mesél, beszélgetünk, a kapcsolatunk közeli, meghitt. Tudom, hogy mikor van olyan állapotban, hogy megkérhetem valamire, és mikor esélytelen, és ne is erősítsük. Annyira örülök ennek, olyan nagyon jólesik! Annyira hálás vagyok azoknak, akik kiállnak a PDA mellett itthon, és annak az anyukának, aki az egyik csoportban felhívta erre a figyelmem. Tudom, nem fog örökre varázsütésre könnyebb lenni minden, és működni sem működik semmi örökké vagy egy napnál, hétnél tovább sem sokszor, de most érzem, hogy van segítség, támogatás, és vannak módszerek, amik valamelyest működőképesek. Az írások és videók a férjemet is teljesen meggyőzték, és ő is változott hatalmasat, talán sosem voltunk ennyire egy hullámhosszon a nevelésben, mint most. Együtt ötletelünk, próbálkozunk, megfigyelünk, jó ezt megélni...

A sárkány nyolcadik feje még a végén úgy tűnik, hogy szelídebb lesz, mint az előző hét!

Szeretném megosztani a blogot, ami nagyon sokat segít most nekem PDA témában: https://www.facebook.com/kontrollalom

Módszer, ami nem PDA, de már korábban végeztem, és most szintén nagyon sokat segít: https://www.facebook.com/profile.php?id=100068681100764