Regóta nem írtam, de most újra szükségét érzem. Főleg azért, mert K. nagyon szorong az utóbbi időben, és szeretném valahogyan dokumentálni mi történik vele, másrészt olyan fontos és okos dolgokat mond, ami úgy gondolom, hogy fontos lehet az egész autizmustársadalom számra. 

Ma suli után önmagához képest jó kedve volt és közlékenyen mesélte az élményeit. 

Nagyon örültem, mert azt mesélte, hogy volt egy kisebb ünnepség a suliban, ahol együtt énekeltek, és mindenki készített egy bábot magának, és azzal játszottak az udvaron. A barátja utálja az ilyen nem rendhagyó sulis bulikat ( ő is autigyanús), és ilyenkor dühös, rossz a kedve, és igyekszek K-t is magával húzni. Ne játssz, ne örülj, ne csináld. K. pedig azt mondta, hogy de játszok, és ha te nem, akkor állj be azok közé, akik nem játszanak. Magyarul megvédte a határait, és erre ő is és én is nagyon büszkék voltunk. 

Viszont történt más is: Egy ideje tudjuk, hogy a matek nem megy neki. A szorzás sem, hiába tanuljuk, nehezen vésődik be, illetve, amikor írnak, nehezen jut eszébe. A múltkor kapott egy hármast, ami nagyon megviselte. Ma újra írtak szorzásból, és ma lesett a padtársáról párat. Elmondása szerint, ha nem tett volna így, akkor megint hármast kapott volna, így viszont ötöst. K. sosem csal, pláne nem hazudik. Tudtam, hogy ez nagyon nehéz lehetett neki, nagy lelki teher, mert hazudni amúgy nem is tud. Azt mondta, hogy zavarja, de jobb, mint hármast kapni, inkább megölné magát, minthogy még egyszer hármast kapjon. :-( 

Előtte pedig folyamatosan mondta az élményeit, egyiket a másik után, ami szokatlan volt, mert suli után nem szereti ha a kocsiban beszélünk. Most meg folyton magyarázott, de egy dologra azt mondta nem tudja befejezni, mert ugye tudom, hogy ő nem szeret sokat beszélni az autóban hazafelé. Mondtam, hogy tudom, és nem is értem, hogy most mitől mesél ennyit. 

- Konkrétan szenvedek, majdnem fáj, ahogyan beszélek, de úgy érzem, ezeket muszáj elmondanom. 

Ezt mondta. Meghatódtam, és megint egy kicsit közelebb kerültem, hogy megértsem őt.