Végre eljutottam az első szülőtréningre. A Szikrába, Érdre, 25 perc távolság az otthonunktól. Oda fogunk járni egyéni fejlesztésre is e hét péntektől. Tanultam jó pár új dolgot, és lettek felismeréseim. 

1. Nagyon jó volt hallani, hogy vannak még a bolygón, akik hasonló problémákkal küzdenek, és nem kell magyarázkodni, hitegetni, egy nyelvet beszélünk. A mellettem ülő anyuka például megkérdezte tőlem, hogy az én gyerekem is kevés ételt eszik-e meg. Igen, keveset, és az övé is, és nem csodálkozunk, hanem mondjuk, hogy miket, és összenevettünk a parizeres vajas kenyéren, ami náluk is a gasztronómia csúcsa. Persze, az egy kiszámítható kaja, - mondta ő - majdnem minden auti szereti. 

2. Ugyanakkor a házaspárokat általában nem bírom ezeken az alkalmakon. Remélem nem azért, mert nekünk esélyünk sincs ketten ott lenni a férjemmel, hiszen egyikünk mindig a gyerekünkre marad, hanem mert a mostanin pl mellettem simogatták egymást, meg egyszer cuppogás is volt. Fújj. Legközelebb lehet online csatlakozom. 

3. Kaptam jó ötleteket, tanultam újat, és jólesett, bár nem könnyű elfogadnom gyógypedagógusként(ja igen, én is az vagyok) más gyógypedagógusok tanácsait, mármint átadni az irányítást, elfogadni a módszereiket stb. Van, amiről többet tudnak, mint én, és lesz, amiről nem, ezt el kell fogadom. Aki az egyéni fejlesztést végzi, ő úgy tudom, hogy idősebb nálam, és van Aspergeres gyereke, ez a két tény nagyon fontos számomra az elfogadás szempontjából. Reméljük a gyerekemmel is egymásra találnak. 

4. A találkozó hatására kipróbáltam itthon a képes folyamatábrát, és bejött, de erről máskor írok, most megyek az oviba a gyerekért.