Azt mondják az autisták vagy szeretik vagy utálják a karácsonyt. K. szerencsére az egész decembert szereti karácsonnyal, mézeskaláccsal, fényekkel, adventi naptárral együtt. Szereti kicsomagolni az ajándékokat, ha lehet, minél többet. Mindig megvesszük, amit szeretne, de apróságokat is becsomagolunk mellé, hogy meglegyen az érzés, hogy több ajándékot bonthat. Tudott róla, hogy idén új fát vettünk, vártuk, hogy bontsuk ki. A természetes fa gondolata kizárt nála, minden kivágott fát megsiratott az udvarunkon is, de szerencsére a fenyőkérdésben mind egyetértünk. Én főztem-sütöttem talán kicsit többet, mint terveztem, de szerettem volna igazán finom falatokat is varázsolni az asztalra. A férjemnek a Beuf saláta kapcsolódik a karácsonyhoz, nekem pedig a halászlé, és most valami gesztenyés sütire is vágytam. K. persze krumplis tésztát kért. Vettem hozzá masnitésztát, és egybe főztem a krumplit meg a tésztát, és nem tettem bele elég sót= így szereti a legjobban. Elérkezett a szenteste. K. -nak forgatókönyve volt, hogy mi hogyan kell történjen. Becsomagolt a hörcsögnek is egy fát egy dobozba, hogy majd neki is akkor vegyük elő, amikor a miénket. Egyébként is ragaszkodott egy napi menethez. A fát pl. nem studtuk kivenni már délben a dobozból, mert szerinte csak akkor lehet, amikor díszíteni is fogjuk. Aztán megegyeztünk hogy az egész fadíszítés előtt kimegyünk egyet mozogni a közeli sport parkba (a férjemmel megbeszéltük, hogy figyelünk arra a szünetben, hogy K. kevesebb képernyőt nézzen, ámde rendszeresen mozogjon). Már reggel megvolt a napirend. Induláskor mégis kiakadt, hogy csak az udvarra akar menni. Jól tudjuk, hogy az udvaron csak áll, talán a macskákat cseszteti, de mozogni nem fog. Ráadásul napok óta szerettem volna futni egyet, mert ez az én feszültséglevezetésemet is szolgálja. Gondoltam, ő is mozog, én is futok, álom lenne, ha együtt is futhatnánk, de persze megelégszem azzal, hogy ő addig a férjemmel futkos össze-vissza, amíg én a rekortánon futok. Sötétedett már mire felöltözve, indulásra készen kint álltunk. Meltdown érkezik, nem lehet visszacsinálni, ordít az udvaron. Annak tudtuk be, hogy már annyira izgatott az egész karácsony miatt, amiatt nem megy az érzelemszabályozás. Elképzeltem, hogy a szomszédok már állnak a karácsonyfa alatt, és hallgatják a mi veszekedésünket. Azt is érzem, hogy egy nyamvadt tollvonással minden karácsonyi hangulatom elszáll. Csak éljük túl!- a jól ismert mondat a fejemben. Látom, hogy a férjem is ideges, le akarja Kolost állítani, ismerje már fel, hogy összeomlás van, és tegyen ellene. Olyanokat mondunk, hogy eltesszük a fát, és hagyjuk az egész karácsonyozást a fenébe. K. ordít, hogy a fenyegetés neki csak rosszabb, ezzel még rontunk a helyzeten, mert stresszeljük. Látom K. nincs jól, de nem tudok a segítségére sietni, mert én is haragszom, azt akarom, hogy ne engedje ki az összeomlást. Szeretném ezt a meltdown-t betuszakolni egy zsákba, és lezárni egy madzaggal,  aminek ígérem, hogy kinyitom a száját egy alkalmasabb helyzetben. Basszus, ennek a meltdown-nak a szenteste sem szent. Sőt! Megpróbálom nyugtatni, ölelni, de azt is ideges hangon teszem, érzi a feszkóm, de azt is, hogy most egyikünk sem nyugodt támasz. A helyzethez képest hamar sikerül a kocsiig elvánszorogni, persze K. közben ordít. A kocsiban érzem, hogy próbálja nem kiengedni ő sem. Hallkan nyűszít, nagyon mélyre kerülök én is. Sírós hangon dühöngök, de a férjem leállít, hogy ne omoljak össze, gondoljak rá, hogy kettőt most ő sem bír el. A kocsiban tűzlégzést és váltott orrlyukas légzést végzek kínomban, az előző némileg segít. Végre odaérünk a sportparkba, és végre mozoghatunk. Hógolyózni kezdünk szinte egyből. Ezen a télen észre vettem, hogy mindannyiunknak jó feszkólevezetés és újrakapcsolódási lehetőség a hógolyózás. Aztán futok, és azzal mintha minden düh és szomorúság, sőt az egész karácsonyi készülődés fáradtsága elpárolog belőlem. K. is fut velem egy kört, majd játszik, mozog, hógolyózik az apjával. Felszabadulunk mind. Családok vannak még a parkban, és futás közben újra átjár a karácsonyi meghittség érzése. Egy darabig úgy futok, hogy felteszem a kezeim, mert olyan jólesik. Hógolyózunk még egy jót, nevetve ülünk a kocsiba, indulás haza fát díszíteni. K. feszült. Az új fa nem tetszik neki, követeli a tavalyi világítást, ami sajnos nem élte túl a költözést. Nem tetszenek neki a díszek. Kiderült, hogy mindenki szaloncukrot akart a fára. Pár darab volt itthon, én nem vettem, mert tavaly sem érdekelt senkit. Aztán leesik a csúcsdísz, és eltörik. Közel egy újabb összeomlást, de marad annyi a díszből, hogy törötten is, de felrakjuk. Imádom a szépen megterített, karácsonyi asztalt, de amikor a fényes terítőt leterítem, érzem, hogy K. ellensége vagyok, feszülten figyeli. Meglep, mert tavaly ezzel nem volt gond. Az ajándékok nem tetszenek neki, mert ő két dolgot kért, és csak az egyiket kapta meg. A többit pedig nem kérte, és sírni akar, és azt mondja, hogy:- Hát nem figyelt rám rendesen az angyal? - Annyira megértem, és nagyon sajnálom őt, csak a másik amit kért egy műanyag semmikellő kacat volt 40000 FT-, nem tudtuk abszolválni. Eszik pár falat rántott húst, majd szinte sírva kéri a krumplis tésztát meg a tejfölt. Ez lett a biztonság, a vígasz a zűrös karácsonyában. Este sír a karjaimban. Ez most nem meltdown, hanem ki kell jöjjön a sok gőz. Most értem meg a kettő kiborulás közti különbséget. Ez a kisírja magát típus ritkán van. Még mindig az ajándékokon van kiakadva. Hegyező? Még iskolás cuccot is mert az angyal hozni? - Anya nekem minden napom olyan rossz, és most még a karácsony is. Kimerül, kiégett, remélem csak ezért ennyire negatív. Holnap egynapos családi utazás. Persze nem akarja. Próbálom magyarázni, hogy a tesóim, a családom, látni akarom őket, csak egy kicsit. Vajon mi vár ránk?