K-val egyedül vagyok egész nap. A férjem csinálja a leendő házunkat, nekem meg lenne egy csomó házimunkám. K. nincs el egyedül szinte soha. Folyamatosan kéri a figyelmem, a segítségem valamihez, gyakran fél egyedül. Szeretek követ festeni, és ma megjöttek az új, natúr köveim. K. szeretne követ festeni! Eddig sosem akart. Leteszek mindent, fessünk követ! Végre nem kutyásat vagy UNO-t játszunk, hanem követ festünk! Együtt! Juppijé! Vajon meddig? Nem akarok félni, de izgulok, vajon meddig nem törik el a mécses?  Vannak elképzelései, választ magának köveket. Nem akarja megfogni őket, mert poros érzést kelt a kezében. Nehezen, de elfogad két színt, ami megfelel számára a festéshez. Kiakad, hogy nem tud a kőre rajzolni, mert nem olyan, mint a papíron. Sikerül megállapodni, hogy megrajzolja papírra, én meg ugyanazt a kutyát a kőre. Sikerül. Elégedett, boldog. Ismét nehezen találunk színt a kutyának, de megint sikerül megegyezni. Én festem a vonalhoz közeli részeket, ő a távolabbiakat. Nagyon cuki, kutyás, sárga kő lett. Jólesik a közös öröm, és megmutatom, hogy a kontúrozástól még szebben fog látszani. Ezen kiakad. Nem tetszik neki, minek csináltam, sír. Mindent elrontottam, közli. Közben kb. semmi nem történt, kihúztam tűhegyes filccel a kutya fejének a kontúrját. Dühös vagyok, szeretném a követ kidobni az utcára az ablakon keresztül. A düh percek alatt szomorúsággá válik mindkettőnkben. Én kimegyek inkább főzni, pedig tudom, hogy ez a durcás viselkedés gyerekes. Mégis muszáj összeszednem magam egy kicsit. El kell gyászolnom az érzést, hogy jól csináltunk valamit együtt. Meg kell beszélnem magammal, hogy nem direkt csinálja, nem lehet rá haragudni, és össze kell szednem magam, hogy ne legyek olyan szomorú és csalódott. Nem akarom azt az érzést kelteni benne, hogy anya miatta szomorú. Többször előfordult már, most is megneszeli, akárhogyan igyekszem. Azt mondja, hogy inkább néz képernyőt. Elmenekül. Hát nézzen, most nekem sincs jobb ötletem, legalább egy kicsit sírhatok egyedül. Vajon fogunk még együtt követ festeni?  Aztán meghallgatom a fejlesztője tegnapi üzenetét. K. gyönyörűen fejlődik, mindent nagyon gyorsan beintegrál a hétköznapi helyzetekbe, és hamar használja, amit tanul. Egyre nyitottabb, és persze otthon nagyon jól meg van támogatva minden, és ettől elképesztő gyors nála a fejlődés. Egy hete köszön, megköszön, szépen tud kérni, többet beszélget az érzéseiről. Igen! Én is érzem, hogy sokat változott. A pohár félig tele van, és nem félig üres.