K. egy ideje tépkedi a haját. Szempillával indult a dolog, de az már nem sok maradt neki, így elkezdte a haját tépni. Nem kellett talán két hét sem, hogy a feje két oldalán az egyébként baromira sűrű hajában két kopasz folt éktelenkedjék. Az ok - a látszat ellenére -valószínűleg nem az, hogy csonkítsa magát vagy fájdalmat érezzen, hanem mert egyszerűen imád a kezével böngyörgetni olyan vékony szálakat, mint a haja, vagy a szempilla, de ha semmi más nincs kéznél, akkor a szutyijával csinálja. Magától látszott, hogy nem tud leszokni erről a fajta függőségről, és logikusnak tűnt, hogy le kellene vágatni a haját akkorára, hogy ne tudja tépni. Talán mire újra megnő hosszabbra, sikerül leszokni a tépésről. Meg aztán a kopasz területen könnyebben összenő majd a haj egy most nagyon rövid résszel. Tisztában vagyok vele, hogy a szorongás ettől nem múlik el, és valószínűleg a tépkedés helyére jön egy másik rossz szokás, de talán az nem lesz ennyire öncsúnyító. Majd megint igyekszem felajánlani más egyebet böngyörgetésre, bár eddig semmi ilyesmit nem fogadott el direktben. Valahogy arra nem számítottam, hogy a 3mm az ennyire rövid, és ha a feje tetején is ekkorára van vágva, valamint még kopasz foltok is vannak benne, akkor úgy néz ki majd, mint a egy kemoterápián átesett rákos, akinek foltokban már hullik a haja. Röviden a foltok is nagyobbnak tűntek. Ez az egész, meg amilyen fejeket vágott K. hajvágás közben, kissé megrémítettek. Szerintem látta is ezt rajtam, mert éppen akkor nézett oldalra, amikor megéreztem a rémületet. Ott persze egy szót sem szólt, csak ahogyan kiléptünk a szalonból. Neki így nem tetszik haja, nem is ilyen szokott lenni. Összeomlás közeledett, és mint akit odaragasztottak a Tesco folyosójára, meg sem moccant. Jaj ne most, amikor én is vigasztalásra vágyom! - Kérlek ne itt omolj össze, legalább szálljunk be a kocsiba- kértem. Éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam a pánik, félelem, düh kombó, de most nem hagytam eluralkodni. Arra gondoltam, hogy vajon a férjem most mit tenne? Ő híres arról, hogy addig ötletel, hogy sikerül kimozdítania, átfordítani K-t az összeomláson. Nem adja fel, és ha így  van, akkor előbb vagy utóbb születig egy mindenki számára jónak tűnő ötlet. Persze ezek a feszkók aztán kijönnek, és akkor kiőrjöngi, de talán egy alkalmasabb helyen, mondjuk otthon, és nem a Tesco folyosóján, ahol fel-le mászkálnak körülöttünk,  Próbáltam hívni azzal, hogy vegyünk valami ennivalót, otthon vár apa, menjünk el csak a kocsiig, de hajthatatlan maradt. Akkor eszembe jutott az új mániája. Menjünk be a Tescoba, és nézzük meg, hogy van-e Csivava plüss. Ez hatott. Jött. Sajna a plüssök másik helyen voltak, és nem volt hosszúszőrű csivava plüss köztük. Azt hittem ott lesz végül az összeomlás, és ott fogunk dekkolni zárásig. Aztán meglátott egy hungarocell kardot, jobban mondva kettőt, és nagyon tetszett neki. Elkezdtünk kardozni, ez jól jött, kardok jöttek is velünk haza. Kifelé a folyosón azt mondta, hogy most nagyon jó napja van, és rég vágyott ilyen kardra. Sokszor észrevettem már, hogy a kibukások után ő teljesen kiegyensúlyozott tud lenni, csak nekünk marad mindegyik után egy fájó kis nyom, ami legalább egy napig nyomaszt.