Fél kettőre megyek érte az iskolába. Még csak hétfő van. Az arca felderül, amikor meglát, majd a szokásos, kb. menekülő üzemmódban vágódik ki az iskolakapun. Csupa piros az arca, és zaklatott. Rögtön az iskola előtt rákezd, hogy mennyire elege van. Először is az első óra nem beszélgetős óra volt, ahogyan szokott, hanem olvasás, aztán most az udvaron játszottak, és rajta pulcsi van, Nem kapucnis, cipzáros, és ő a pulcsit nem veszi le, és mert jön vele együtt egy darabig a póló, és kint lesz a hasa, inkább nem veszi le. Valóban ezen az őszön először van rajta pulcsi. Nem figyeltem erre. Ezért majdnem megsült kergetőzés közben, és szörnyen éhes, mert az ebéd nem Ízlett, és így éhesen, megsülve kergetőzött, és majdnem rosszul lett, és le kellett üljön, és naná, hogy a barátja versengett vele még a kergetőzésben is. Még ebben is képes olyanokat mondani, hogy ő rekordot dönt, meg jobb, mint K.-nak éhesen és kimelegedve pedig gondolom már semmi türelme nem maradt ehhez. Amúgy meg röpdolgozatokat írnak mostanában matekból, ami stresszeli őt, mert tíz perc áll rendelkezésre. 

- Szegénykém mennyi nehézség fél nap alatt- gondolom. 

- Nincs túl jó kedvem- mondja. 

- Jól van, megyünk haza, levesszük a pulcsit, te eszel, pihizel, nem jön ma senki, nem megyünk sehová, minden jó lesz. Nagy levegőket vesz, sóhajtózik hazáig, zavarja a lehúzott ablak is, nehéz mire újra minden jó lesz.