Valami nem stimmel a napokban. K nincsen jól. Folyton K időt akar, ami a kapcsolódó nevelésből jól ismert gyerekidő. Kb. egy évvel ezelőtt végeztem el a Kapcsolódó nevelés szülőtréningjét, és K-nak nagyon bejön összességében a módszer. A gyerekidő vad dolgokat hozott ki belőle már a legelején, bár sosem volt számomra egyértemű, hogy miért azt kéri, amit, és szinte sosem kért olyan kis ártalmatlan dolgokat, mint a csokievés, vagy képernyőnézés (hallottam, hogy más gyerekek ilyeneket kérnek). Amikor elkezdtük csinálni, akkor mindig verekedni akart velem, és konkrétan azt kérte, hogy legyek vele durva. Eléggé nehezemre esett az egész játék. Aztán rátaláltunk egyik gyerekidőben a NYAFIS játékra. Amikor is K. egy rakoncátlan kiskutya_NYAFI, és én vagyok a gondozója. Azóta ebből a játékból nem sikerült elmozdulni, ezt játszuk majdnem egy éve minden gyerekidőben, mindig pont ugyanúgy. Őszintén az őrületbe kerget már, K pedig kisimult lesz utána. Egy ideje nem megy, rágondolni sem tudok tovább erre a játékra, ezért inkább nem gyerekidőzök. Pedig ugye arra van ez a dolog, hogy akkor kiadhatja, ami valójában benne van. Én pedig megvonom hetek óta. Szar anyának érzem magam tőle, és megrémít, amit a kutyaságával kapcsolatban érzek. K. egyébként egész kicsi kora óta előszeretettel viselkedik kutyaként. Néha gekkóként vagy hörcsögként, macskaként, de kutyaként a legtöbbször. Ma, amikor hazajött az oviból, elkezdett kutya lenni. Az asztal alatt volt, míg az apjával ebédeltünk, és néha a lábamhoz dörgölőzött. Nem bírom! Nem akarom többet, hogy kutya legyen! - folyton ez zakatol a fejemben. Vele szemben pedig egy másik én harcol: Had legyen kutya, ki kell adja magából a feszkót, és ha kutyaként megy, legyen kutya, itthon van, el kell fogadnunk, hogy neki ez a jó! Amúgy sincs jól, és persze nem tudjuk, miért. Valami történt az oviban, vagy valaki irritálja. A költözés, az iskola? Nem tudjuk, de tény, hogy ilyenkor van a legnagyobb szüksége a kutyaságra, és én viszolygok a kutyaságtól... Mit tegyek?